Post is pinned.Post has attachment
Balogh Miklós, Fazekas Mihály, Jókai Mór, Kerner Mariann, Kun Magdolna, László Noémi,  Léria Dipán, Lippai Marianna, Mardi Miriam, Nichi-ya Nikoletta, Oravecz Nóra, Pénzár Miklós Csaba, Prohászka Ottokár, Radnóti Miklós, Rajki Miklós, Szabó Magda, Szappanos Márta Mária, Szepes Mária
Add a comment...

Post has shared content
Originally shared by ****
F.Szabó Mihály: Dalol az ember, dalol a természet

Fáradtan ülök egy öreg karosszékben.
Hogy minden gondomat-bajomat feledjem,
Emlékeim között valamit keresek,
Ami pihentet, és szépre emlékeztet,
Közben feledtet minden gondot, bajt.
Ezért dúdolgatok néhány régi szép dalt.

Visszagondolok a régmúlt ifjúkorra
S emlékezem kedves szép dalaira.
Gondolatok szárnyán repülök hát,
Életem már elmúlt évtizedein át.
Összeszedem azok megismert dalait,
S dúdolgatom kedves szép dallamait.

Alig emlékszem már az altatódalra,
Mégis elandalít anyám szelíd hangja.
Kis pajtásaimmal önfeledten játszunk,
S emberöltőket élt gyermekdalt dalolunk.
Papírcsákósan fakarddal menetelünk,
Apáinktól hallott katonadalt zengünk.


Hamar észrevettem, nemcsak a gyerekek,
De a felnőttek is gyakran énekelnek.
Énekelnek, ha örülnek, ha bánkódnak.
Dalolnak, ha ünnepelnek, ha gyászolnak.
Életemben én is sok dalt énekeltem
Közülük sokat máig sem feledtem.

Nóta, dal és ének szava kísér végig,
Bölcsőnktől egészen lezárt koporsónkig.
Dallal altatják, s ébresztik a gyermeket,
Énekszóval udvarolnak a kedvesnek.
Nóta szól, amikor vígan ünnepelnek,
Olykor bút feledtet egy szívből fakadt ének.

Munka közben dalol az egyszerű pásztor,
Dúdolgat magában a tudós professzor.
Eke szarvát fogva énekelve lépked
A szántó-vető, ha szánt, s énekel, ha vet.
Amikor bárkitől végleg elbúcsúznak,
Isten-hozzádot is énekben mondanak.


Már nyíló elmével arra is rájöttem,
A nagy Természet is dalol körülöttem.
Dalol a Természet, hajnaltól hajnalig,
Nappal is éjjel is, hallatja dalait.
Reggel dallal ébreszt, nappal azzal nyugtat,
Este dallal altat, éjjel azzal ringat.

Dalol a természet, egész éven át,
Tavasztól tavaszig hallatja hangját.
A legszebb ének egy dalba zárt hitvallás,
S mindig új erőt ad a tavaszi zsongás,
Szélből, madárdalból, felhősusogásból,
És gyors patak vízének csobogásából.

A Természet kedves nyári ajándéka
Szorgalmas méheknek halk, zümmögő dala.
Énekkel búcsúznak a vándormadarak,
Széltől hajtott, sötét őszi felhők alatt.
Jeges téli szél mond altató éneket,
S amit csak tud, dermedt pihenésbe kerget.

De ez a dermedtség nem tarthat sokáig,
Csak az újra hangzó tavaszi zsongásig.
Madárdal, tavaszi szél, patakcsobogás,
Kelt új életre, hogy kezdődjön egy csodás
Soha el nem múló dal és énekverseny,
Hogy hallgathassuk azt, egész életünkben.
Photo
Add a comment...

Post has shared content
Add a comment...

Post has shared content
Az álom magában véve gyógyít.
Ő a mi valónk titokzatos működésének ráadásszerű ajándéka.
Nem kell tudnod miről szól, akkor is segít.
Olyan, mint a mesékben a varázsszerszám:
még ha nem érted is,mire való, időben veled lesz.
Különben is: a fontos álom újra jön.
Újra, meg újra, míg fel nem fogod, mit akar mondani.
Ami a beszélni tanuló csecsemőnek az anyai szó,
az a felnőtt embernek az álom.


Kornis Mihály
Photo
Add a comment...

"A jó tettnek érzése boldogít, s nem az, hogy mások arról mit ítélnek."

Vitkovics Mihály
Add a comment...

Post has shared content
PhotoPhotoPhoto
2017. 01. 02.
3 Photos - View album
Add a comment...

Post has shared content

Post has shared content
PhotoPhotoPhoto
2017. 01. 02.
3 Photos - View album
Add a comment...

Post has shared content
Baja Mihály: KARÁCSONY

Te most is az vagy, áldott szent karácsony,
Mi Betlehemben legelőször voltál:
Újjászülője a kerek világnak,
Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.

Az angyaloknak ajkán a hozsánna
Ma is elhat a pásztorok füléhez,
S koldust, királyt vezet ma is a csillag
Az Idvezítő jászol-bölcsőjéhez.

Te most is az vagy, csak mi változánk meg,
Csak nekünk ócska minden, ami régi.
Nem hallgatunk az angyalok szavára,
Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.

Mennek, mennek a pásztorok seregben,
De nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.
Mennek, mennek a bölcsek és királyok,
De nem az élet örök kútfejéhez.

Ó, szent karácsonyéj csillagvilága…
Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.
Az én lelkem csak téged vár, s tetőled
Száz lidérc fény közt el nem tántorodna.

A gyermekhitnek hófehér palástját
Borítsd reám csak egy éjszakára,
És én megáldlak, síromig követlek,
Ó, szent karácsonyéj csillagvilága.
.
Photo
Add a comment...

Post has shared content
Vörösmarty Mihály - A MERENGŐHÖZ

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

1843

--------------------------------------------------

Mihály Vörösmarty - TO THE DAY-DREAMER

Where has the lustre of your eyes descended?
What do they seek in murky depths of space?
Shedding tears for an ecstasy that ended,
or the dark rose that fled without a trace?
Do apparitions on the future's veil
draw nigh with fearful pictures of dismay?
Do you distrust your fate, all wan and pale,
because you once were lost upon the way?
Look at the world and see how very few
among its millions do not weep and sigh -
daydreaming ruins life with lying view
it gazes, cross-eyed, at a painted sky.'
For what can give a man true happiness?
Fame? Treasure? Beauty? Pour these out in flood,
and greedy men will drown in their excess
with joy of spirit never understood.
He who needs roses does not wear a bower;
to stare into the sun means not to see;
he who seeks pleasure only, finds it sour;
for only temperance brings no agony.
They who are good and noble in their soul
who do not hunger in mouth-watering dearth,
whom pride and greedy fancy can't control,
Only they find a home upon this earth.
Don't look, then, to the distance dreams have shown
for the whole earth is never our estate;
only as much as we can call our own
will the wise heart accept and cultivate.
The past and future are a sea too wide
for the small farmstead of single breast;
fog-forts and dead lights flicker o'er its tide;
the lonely heart grows pale at its unrest.
If faithful gifts your present hour bestrew
with feeling, thought and love your true existence,
remain with life and what it offers you
and do not seek the fair but doubtful distance!
Don't sell serenity for coin of dreams
that will lie useless in your cozened hand -
regret will be the sum of all your schemes
if you frequent that day-dream wonderland.
Bring back, bring back your eyes' most lovely light!
Let it return now like a homing bird
that seeks its own olive branch in its flight
that branch to all sorrowful sighs preferred.
Remain among us with your youthful eyes!
Shine forth in brightness on your friend's true face!
Become his sun, high noon in all his skies,
untouched by tears in radiance and grace!

Fordította: Kirkconnell, Watson

.
Add a comment...
Wait while more posts are being loaded