Post has attachment


2017. 05. 14, Vasárnap

A Szűzanya lélekben elvitt engem Fatimába (még nem jártam ott), ahol rengeteg zarándok gyűlt össze az ünnepi misére az évforduló alkalmából. Láttam egy hatalmas bazilikát, melynek bejáratánál Krisztus állt. Az égből két angyal szállt le (akik bejárták az egész Földet) és kehellyel a kezükben Jézus elé mentek. Letérdeltek és felemelték a kelyheket, melyekből kevés tömjénfüst áradt ki. Az Úr arcán szomorúság volt, és így szólt:

„Gyermekeim, édesanyám Fatimai jelenése óta 100 év telt el és az elmúlt idő sem volt elegendő nektek ahhoz, hogy megtérjetek, és méltó engesztelést nyújtsatok a világ bűneiért. A Sátánnak sikerült elérnie, hogy a világ fölött uralkodjon. Mindenhol bűn van, amerre a szem ellát. A büntetést nem tudjátok elkerülni! A világnak meg kell tisztulnia minden gonoszságtól. Ne féljetek! Isten nem akarja elpusztítani a világot, hanem megújítani. Ám minden megújításnak ára van. Annak idején Atyám özönvíz által tisztította meg a Földet, most tűz által fogja megtisztítani. Akaratának beteljesedéséhez a természet lesz az eszköze. Minden természeti csapás, amely a világot sújtja előkészület a teljes megtisztításhoz. Gyermekeim, a sátánnak sikerült elhitetnie az emberiséggel, hogy nincs élet a halál után. Sokan berendezkednek a világban és megfeledkeznek a legfontosabbról, vagyis a lelkükről. A test elporlad, viszont a lélek halhatatlan. Küzdjetek a test ellen, és engedjétek, hogy a lélek uralkodjon fölöttetek! Erős akaratommal és lelkem erejével legyőztem a halált. Kövessétek példámat, miként az egyház szentjei is tették! A szentek életében kegyelmem győzedelmeskedett. Gyermekeim, mindennap nézzetek önmagatokba és bűnbánattal kérjétek Isten irgalmát. Bizony mondom nektek, Isten nem feledkezik meg a bűnbánókról. Minden nap úgy éljetek, mintha az lenne életetek utolsó napja! A szétválasztódás elkezdődött, és látni fogjátok, hogy kik állnak Isten oldalán és kik harcolnak Isten ellen. Nem lehet egyszerre két Úrnak szolgálni, csak egynek (Isten vagy a mammon). Hamarosan ki fogom emelni a gonoszok közül a jókat (elragadás), akik a Földön sokat munkálkodnak Országom építésén.”

Láttam, hogy a zarándokok fölött és közvetlen körülöttük láthatatlan módon hatalmas harc zajlott a bukott angyalok és a hűségesek között. Az emberek semmit nem érzékeltek a harcból, mert az Úr eltakarta szemük elől. Kis idő múlásával a távolból felbukkant a Napba öltözött Asszony, a mi Édesanyánk és rendíthetetlen békéjétől, Szeplőtelen Szívének erejétől az ördögök meghátráltak a harcban. Miután a bukott angyalok elvesztették a csatát, Isten angyalai dicsőítették a Szentháromságot a győzelem kegyelméért. Ám hamarosan a mélyből feljött a sárkány és tüzet okádott. Mindent el akart pusztítani, ami Krisztussal kapcsolatban állt. A sátán magával vitte azokat, akik önként neki ajánlották magukat. Gyűlöletét az igazak ellen irányította, de Isten angyalai megvédték őket. Láttam, ahogyan Édesanyánk kiemelte Szeplőtelen Szívét, melyből világosság áradt és megvakította vele a sárkányt, akit végül elnyelt a Föld. A Szűzanya fényesebb volt a Napnál és így szólt:

„Gyermekem, tanúja voltál Szeplőtelen Szívem diadalának. E látomással érzékeltettem veled diadalom közelségét, mely meg fogja előzni Fiam második eljövetelét. Győzelmemben nagy szerepe van ivadékaimnak (Ter 3, 15: Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.) Kik az én ivadékaim? Mindazok, akik követni akarnak engem és engedik, hogy szeretetemmel átformáljam őket. A rózsafüzér égi fegyver a kezetekben. Higgyetek az ima erejében és legyetek állhatatosak! Csak a kitartó lelkek méltók arra, hogy mellettem harcoljanak és lássák a sátán birodalmának elbukását. Gyermekem, Fiamtól kapom minden erőmet, benne van győzelmem záloga. Azt akarom, hogy az Eucharisztia legyen minden ember életének középpontja. Minél többet vagytok Fiam közelében, annál erősebb lesz a hitetek. A hit megerősíti az ember akaratát a Jó irányába. Minden az akaraton múlik, ha együttműködtök Fiammal, akkor Ő megajándékoz titeket saját harmóniájával, amely egységben tartotta értelmét és szívét az akaratával.”

Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1245-fatima-100-evforduloja
Add a comment...

Post has attachment
2017. május 12. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van, készüljetek! Mint ahogy Én a Golgotán és a keresztfán keresztül mehettem vissza Atyám dicsőségébe, Egyházam számára is ez az út vezet a feltámadásra és az örök életre. Nektek, keresztényeknek, keresztül kell mennetek azon a tűzpróbán, amit megengedek, hogy általa bizonyítsátok Irántam való szereteteteket és hűségeteket. Ne zúgolódjatok emiatt, ha majd beköszöntenek ezek a nehéz napok. Akkor öleljétek át keresztemet, tekintsetek fel Rám, és az Én türelmemből, végtelen szeretetemből és kínszenvedésemből merítsetek erőt. Ha ezt teszitek, ki fogtok tartani Mellettem hűségesen, mindhalálig. De ha lázadtok, elbuktok, az első lépésnél.

Mint ahogy Engem elfogtak a Getszemáni-kertben, hogy igazságtalanul bevádoljanak és keresztre szegezzenek, úgy rátok is ez vár. Készüljetek, mert mindezek hamarosan beteljesülnek. A jelek már láthatóak. Addig is maradjatok meg az Én szeretetemben, békémben. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Lk 9, 22: „Mert – mondta (Jézus) – az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad.” 23-26: Jézus követése. „Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel .keresztjét mindennap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti. Mert mi haszna van belőle az embernek, ha megszerzi akár az egész világot is, de maga elpusztul, vagy súlyos kárt szenved? Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében.”
Add a comment...

Post has attachment


2017. május 10. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Most a keresztről szólók hozzátok, amin megváltottalak benneteket. Ha üdvözülni akartok, nektek is követnetek kell Engem. Végig kell mennetek a keresztúton, azon a szűk ösvényen, amelyen csak önmegtagadás és kereszthordozás létezik. Követnetek kell Engem fel, a Golgotára, ahol majd titeket is keresztre szegeznek, ami azt jelenti, hogy szabad akaratotokat, vágyaitokat, és minden egyéni elképzeléseteket föl kell adni, át kell adni Nekem, hogy átformáljalak titeket, hogy teljesen az Én képmásomat tükrözzétek, és belesimuljatok engedelmesen az Atya akaratába. Mert amint azt Atyám megmondta, Én nem azért haltam meg a kereszten, hogy az Ő haragját kiengeszteljem, hanem Magamra véve az emberek bűneit, az igazságosság szellemében a bűnökért járó büntetést, elégtételt megfizessem. Erre egyedül Én, az Istenember, az Isten egyszülött Fia, az ártatlan, Szent, tiszta és makulátlan Bárány voltam alkalmas. Ezt mondtam a Mennyben Atyámnak: itt vagyok, Engem küldj. Áldozatot nem kívántál, de ember-testet alkottál Nekem, hogy akaratodat teljesítsem. Azért születtem meg erre a Földre, és öltöttem testet Szűz Anyám méhében, hogy testemben meg tudjalak váltani titeket a keresztfán, mert csak, mint Istenember tudtam szenvedni. Nektek is, kicsi gyermekeim, ha üdvözülni akartok, föl kell jönnötök keresztfámra, ahol sok hely van, és az Irántam való szeretetből fakadó engedelmességgel keresztre kell szegeznetek szabad akaratotokat, vágyaitokat, egész életeteket, lelketeket, testeteket, és szüntelen ismételgetnetek kell Velem egyesülve: „Atyám, ne az legyen, amit Én akarok, hanem amit Te.” Erre azért van szükség, mert testben éltek a Földön, és más a test törvénye, mint a léleké. A test lefelé húz, a bűnbe – mivel az első emberpár elbukott –, a lélek viszont fölemel a Mennybe, és a lélek jócselekedetei nem esnek ítélet alá. Ezért, drága gyermekeim, meg kell tagadnotok mindazt, ami a testből fakad: az érzékiséget és az ösztönt. Ezeket mind lábbal kell tipornotok, és föl kell emelkednetek a lélek szintjére, ami által Velem, az Istenemberrel egyesültök. Nagyban segítelek titeket a Szentáldozásban erre a fölemelkedésre, amikor Belém istenültök, és Én a szívetekbe térek, és Belőlem élhettek, táplálkozhattok, mint szőlővesszők a Szőlőtőkéből. Ezért, drága gyermekeim, jól véssétek az eszetekbe szavaimat, mert ha tettekre váltjátok, szinte azonnal szentekké teszlek benneteket. De jaj azoknak, akik kétfelé sántikálnak, és nem akarnak dönteni Mellettem, mert ezek minél többször elesnek a test bűnei miatt, annál gyengébbek lesznek, és örök életük forog kockán. Ezért, kicsi gyermekeim, legyetek nagyon következetesek és szigorúak, legelsősorban saját magatokhoz: az önmegtagadásban és a kereszthordozásban. Azonnal utasítsatok el minden kísértést, ne álljatok szóba a sátánnal, mert ő a ti legnagyobb ellenségetek. Nemcsak a test, hanem a lélek romlására is tör, mert a kárhozatba akar taszítani benneteket, ami az örök halál. De ha megtagadjátok magatokat, érzéki testeteket, és fölemelkedtek Hozzám abba a csodálatos lelki életbe, amit felkínálok nektek, akkor nem vagytok veszélyben, állandó védelmemet évezitek, és a Földről azonnal a Mennybe jöhettek. Az a vágyam, hogy valamennyien ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet! Erre áldalak meg titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mt 27, 50: „Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.” Fil 3, 6: Az Egyház üldözése.”
Add a comment...

Post has attachment
2017. május 9. Itthon a Mennyei Atya: „Édes kicsi gyermekeim! Nagy ajándékot adtam nektek: Szent Fiamat, Aki leszállt a Mennyből, a Legszentebb Szentháromság ragyogó, hatalmas dicsőségéből, hogy magára vegye az egész emberiség bűneit, és elégtételt fizessen értetek a keresztfán. Mindezt nem Miattam tette, hogy kiengesztelődjek általa az emberi nemmel, hanem az igazságosságért, mert a bűn mindig büntetést érdemel, és az Isteni igazságosságnak érvényben kell maradnia.

Drága gyermekeim! Ez most is így van, és a világ végezetéig, amíg ember él a Földön, így is marad. Most a bűnről beszélek nektek. Ne higgyétek, hogy Isten elől el tudtok bújni! Én látom minden gondolatotokat, szavatokat, cselekedeteket, egész életeteket. Előlem senki el nem rejtőzhet. Van egy törvény, amelyet megalkottam, ez pedig az Én igazságosságom. Hogy jobban megértsétek: minden bűn büntetésért kiált. Ne higgye senki, hogy a legkisebb bűnt is büntetlenül megúszhatja. Ezért tanított így titeket Szent Fiam, Jézus: legyetek szentek, mert Én Szent vagyok. Csak az életszentség cselekedetei nem esnek ítélet alá. Az ember olyan Előttem, mint egy nyitott könyv. Látom minden gondolatát, szavát, cselekedetét, amelyet élete végén, mielőtt kirepülne lelke porsátor, romlandó testéből, mindenkinek megmutatok. Lepereg előtte egész élete, mint egy film, amit a lélek már az Isten szemével lát, és így pontosan tudja, mit érdemel. Miután meglátta életét, ő maga indul arra a helyre, amelyet földi életével választott magának. Ez automatikus. Ezen csak imával lehet változtatni úgy, ha egy bűnösért imádkoztok. Akkor megkönyörülök rajta, kiragadom őt a gonosz légiók hatalmából, akik elkísérik őt az ítélőszék elé, annak reményében, hogy megkaparinthatják a lelkét és a pokolra vihetik. De ha ezért a lélekért imádkoznak, akkor Szent Fiam lehajol hozzá, és közeledtére az Ő fényessége elűzi a gonosz szellemek hordáját, és a lélek megmenekül. Boldogan ad hálát Neki, és elindul a tisztítótűzbe, hogy megtisztulva majd beléphessen Isteni dicsőségembe. Fatimában Édesanyátok ezt mondta: „Sok lélek vész el, mert nincs, aki imádkozzon érte.” Szent Fiam ezt az egyet kérte tőletek, hogy szüntelen imádkozzatok. Ez azért fontos, mert a lélek az imában folytathat párbeszédet Istennel. Imáiban tanúskodik hitéről, és feltárja szükségleteit, hálát ad és dicsőíti Istent. Azok a lelkek, akik a Földön életszentségben élnek, és haláluk ilyen állapotban találja őket, automatikusan följönnek Hozzám a Mennybe. Ők ragyogó fehér ruhát kapnak Tőlem, és az örök élet koronáját. Ők Szent Fiam képmásai, akikre úgy tekintek, mint Szeretett Fiamra. Dicsőséges, szent fényemben fürdetem őket, vég nélküli boldogságban fogják zengeni dicsőségemet, és hálát adnak Nekem mindenért. Őrájuk mondta Jézus: úgy élnek a Mennyben, mint az angyalok. A harmadik csoport, amikor az ember a halála pillanatában meglátja életét, és végig vagy élete végén a sötétség hatalmának szolgált, már nem tud változtatni a sorsán. Egyedül áll, nincsenek imádkozó testvérei, akikre támaszkodhatna, nem is látja Jézust, a Szabadítót, s mivel nem volt egyetlen jócselekedete sem, és nem volt irgalmas senkihez, ezért elindul az őt megillető helyre: az örök sötétségbe, a szenvedés poklára. Örökre meg van fosztva Isten dicsőséges színe látásától, jóságától és szeretetétől. Ezekért sír Jézus, az Én Szeretett Fiam vérkönnyeket, amikor látja elveszni azokat, akikért hiába ontotta drága Szent Vérét a keresztfán. Újra mondom: minden időtöket úgy osszátok be, hogy mindig tudjatok imádkozni legalább egy-egy fohászt, vagy rövid imát a Legszentebb Szentháromság szándékára, ami a lélekmentés maga. Életetek legfőbb célja és értelme saját lelketek üdvössége és más lelkek fölemelése legyen. Jaj annak az embernek, aki bűnben él, és bűnre csábít másokat, főleg a kicsinyeket – ezek különösen nagy büntetésre számíthatnak. De aki a legkisebb jót is cselekszi Isten és a felebarát iránti szeretetből – nagy jutalmat kap. A Földön az élet rövid, de elég hosszú ahhoz, hogy az ember kiérdemelje az örök boldogságot. A Mennyben örök élettel jutalmazlak benneteket rövid szolgálatotokért, ha hűségesek maradtok Hozzám mindhalálig.

Csak a szeretet számít. Minden ténykedésetekben csak ez az egy a fontos, mert minden gondolatotok, szavatok, cselekedetetek, imátok annyiban kedves Előttem, és nyeri el tetszésemet, hogy mennyi szeretet és hit van benne. Kérjétek Tőlem, hogy maradjatok meg mindvégig az Irántam való hitben, reményben és szeretetben! A reményt és a derűt soha ne engedjétek ki a lelketekből! Soha ne féljetek senkitől és semmitől, mert a félelem a sátántól van! Erősen kapaszkodjatok bele az Én kegyelmembe, Szent Fiam kezébe, Akit azért adtam nektek, és Aki azért lett Emberré, hogy merjetek közeledni Hozzá, és megváltson titeket. Kérjétek Tőlem, Szent Fiam nevében, hogy mindhalálig kitartsatok az evangéliumi életszentségben, és maradéktalanul teljesítsétek be Szent Fiam rátok vonatkozó örök, szent tervét. Akkor boldogok lesztek már itt a Földön, a Mennyben pedig minden elképzeléseteket felülmúló örök boldogsággal jutalmazlak meg. Megáldalak titeket végtelen szeretetemmel, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „a felhőből szózat hallatszott: ez az Én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!”
Add a comment...

Post has attachment
2017. május 8. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ezek az utolsó alkalmak, amikor még beszélek hozzátok. Az idő rövid. Hamarosan kitör az üldözés, és az atomháború, amit csak nagyon kevesen fognak túlélni. Gyermekeimet biztonságba helyezem, mert Én hatalmasabb vagyok, mint a pusztító fegyverek: Én Mindenható vagyok. Bízzatok Bennem! Sokakat Magamhoz veszek Országomba, akik már letöltötték szolgálatukat ezen a Földön. Akiket pedig arra választottam ki, hogy az új világban is szolgáljanak Engem embertestvéreikben, és hirdessék az Evangéliumot, azokat kiragadom, és a kellő időben majd visszahelyezem.

Gyermekem! Most még előtte álltok mindannak, ami nemsokára bekövetkezik, azért azt kérem tőletek, hogy már most imádkozzatok üldözőitekért, hogy megtérjenek. Esdjétek le magatokra és másokra kegyelmemet, hogy még mielőtt kiszállna lelketek a testetekből, Engem válasszatok, és megmeneküljetek az örök kárhozattól.

Kicsi gyermekeim! A világban zajló természeti katasztrófák mind előjelei annak, hogy haragom ítélete sújtja ezt a világot bűneiért, amelyek súlyosabbak, mint Szodoma és Gomora, vagy Babilon idejében. Ez a világ elpusztul, mert saját magát ítéli arra, és mindent elkövet, hogy megsemmisüljön. Egy háborúban soha senki sem lehet győztes. Itt csak vesztesekről lehet beszélni. De a legnagyobb baj az, amikor a lélek elkárhozik, és soha többé nem tud megtérni, örökre elvesztette az élet Forrását, az Istent, Aki megteremtette. Ezért imádkozzatok, hogy az emberek, akik nemsokára tömegével meg fognak halni, még életük utolsó pillanatában, amikor megjelenek előttük dicsőséges fényemben, és megkérdezem tőlük, hogy elfogadnak-e Engem Megváltójuknak, Mellettem döntsenek. Ezt az utolsó esélyt szinte mindenkinek megadom, kivéve azokat, akik már életük során többször is megkapták Tőlem, de mindig elutasítottak. Ők azok, akik a Szentlelket káromolják, vagyis a megismert igazság ellen tusakodnak, vagyis örök vétek terheli őket. De mindazok a lelkek, akik keveset kaptak, kevésről adnak számot, ezért még megadom nekik az utolsó esélyt, hogy dönthessenek Mellettem, ha úgy akarják.

Gyermekeim! Most egy hatalmas világégés előtt álltok. Itt hagytok mindent, még a testeteket is. Csak a cselekedeteiteket hozzátok magatokkal, ezért újra mondom: fogadjátok el az áldozatokat a lelkek megmentéséért, és imádkozzatok magatokért és mindenkiért.

Szentírási megerősítések: Lk 1, 45: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.”
Add a comment...

Post has attachment
Készüljünk Pünkösdre Kilenceddel!

Válasszunk valamilyen Szentlélekhez szóló imát és az alábbi elmélkedésekből egyet-egyet!

2017. 05. 05.

Kedveseim! Legyetek nyitottak mások megsegítésére, és ne halasszatok el egyetlen lehetőséget sem. Csak az tud jót cselekedni, aki közel van Jézus Szívéhez, aki átérzi mások szenvedését, és szeretne megoldást találni testvére életére. De ha ez nem is sikerül, megmarad az együttérzés, és a tenni akarás. Ilyen esetben az ima meghozza a kívánt eredményt. Imádkozzunk bátran azok jelenlétében, akiknek segíteni szeretnénk, hiszen nem mi hozzuk el a megoldást, hanem Jézus, Akinek kezébe ajánljuk magunkat, és a szóban forgó személyt. Lássák és érezzék testvéreink, hogy készek vagytok megtenni értük mindent. Évátok amen!

2017. 05. 06.

Kedveseim! Tanuljatok meg lemondani önmagatokról és figyeljetek másokra! Meglátjátok mekkora öröm lesz számotokra, ha nem a saját magatok problémájával foglalkoztok, hanem másokét tartjátok előnyben. Megoszthatjuk nehézségeinket, de ügyeljünk arra, hogy senkit se terheljünk vele. Figyeljünk a másik ember reakcióira, és inkább őt beszéltessük, minthogy saját magunk legyünk a középpontban. Mivel Jézusnak akarunk megfelelni, ezért mindig tartsuk szemünk előtt, milyen válaszokat adunk testvéreinknek. Legyetek nyitottak, és bátran tegyetek tanúságot Jézusról.

2017. 05. 07. Oltáriszentségi Jézus

Gyermekeim! Elsősorban nektek van szükségetek rá, hogy Hozzám jöjjetek, és felfedezzétek szentségi Jelenlétemben szeretetem kiáradását. Azért van szükségetek imádni Engem, hogy elnyerjétek azokat a kegyelmeket, amelyeket szeretnék kiosztani nektek. Vágyom a szeretetetekre, hogy kifejezzétek, mennyire ragaszkodtok Hozzám. Ó, ha felismernétek az Én végtelen kicsinységemet, amellyel elrejtőztem a szentostyában, bizony komolyan vágyódnátok Utánam. Én azonban nem vagyok egyedül a Monstranciában, mert angyalaim, és szentjeim Édesanyámmal együtt jelen vannak minden tabernákulum mellett. Azért rejtőzködöm el, hogy megajándékozzalak benneteket Jelenlétemmel, és kioszthassam köztetek kegyelmeimet. Mennyire vágyom utánatok, és mennyire fáj, amikor közömbösek vagytok a Velem való bensőséges találkozásban. Ha megértenétek, hogy ilyenkor mennyire közel vagyok hozzátok, nem kételkednétek, és sietnétek megvigasztalni Engem. Legyetek áldottak, és imádkozzatok a közömbös lelkekért, hogy megtérjenek, és elfogadjanak Engem. Szeressetek, mert, határtalanul szeretlek benneteket. Jézus

2017. 05. 08.

„Testvéreim! Készüljetek, mert Jézus kiárasztja Szentlelkét rátok, és ha megértitek, hatalmas kegyelmekben részesültök. Csak akkor, ha vágytok rá, és elfogadjátok kezéből, amit akar nektek adni. Szeretetének végtelen jeleként szeretne megajándékozni a békességgel, mint folyammal, mely Tőle származik. Ne utasítsátok vissza kegyelmének kiáradását, mert nagy szükségetek lesz rá. Nem elég vágyódni Jézus ajándékai után, mert minden kegyelemmel el kell számolni, hogyan sáfárkodtunk vele. Bízzatok, mert minden szükséges eszközt megkaptok a boldoguláshoz. Legyetek nyitottak, és őrizzétek meg tisztán lelketeket a kegyelem kiáradásra.

2017. 05. 09.

Kedveseim! Jézus szeretete irántunk soha nem lankad, és azok iránt sem, akik hátat fordítottak Neki. De akik követitek Őt, és megtartjátok parancsait, azokat Szívébe zárja. Akik szeretitek Jézust, megajándékoz benneteket Szentlelkével, és különféle ajándékokkal halmoz el. Ezek olyan karizmatikus ajándékok, amelyeket az első Pünkösdkor kaptak az apostolok, és akik befogadták. A Szentlélek nem személyválogató, ott fúj, ahol akar, és ott tölti be küldetését, ahol akarja. Akik befogadják, nagy kegyelemben részesülnek, de amelyeket számon fog kérni az Úr.

2017. 05. 10.

Kedveseim! Soha ne kételkedjetek a Szentlélek kegyelmeiben, mert amikor betölt benneteket egyértelmű lesz számotokra a változás. Senki sem fogja megakadályozni kiáradását, mert mindenki ismerni fogja erejét. A Szentlélek csak azokat fogja betölteni, akik vágynak rá és nyitottak a kegyelmek elfogadására. Aki fél, és nem készül föl érkezésére, azt el fogja kerülni. Lelkében a félelem fogja elutasítani a Szentlélek adományait. Aki elfogadja, élete teljesen megváltozik, a Szentlélek ereje által újjá születik. Vágyakozzatok, és imádkozzatok, hogy megtapasztaljátok a kegyelem kiáradását.

2017. 05. 11.

Kedveseim! A Szentlélek olyan ajándékokat készít, amely által jól felismeritek Krisztusnak azon erényeit, amelyet tettei által vitt véghez. Nemcsak felismeritek, hanem utánozni is akarjátok Jézus cselekedeteit. Legyetek boldogok, mert ezekkel a karizmákkal követni tudjátok Jézust, aki számotokra az Út, Igazság, és az Élet. Út, mert utat mutat nekünk az Ő követésére. Igazság, mert Általa értjük meg az Igazságot, és csak így juthatunk el az örök életre. Ez az út, nagyon sok lemondással jár, de ha felismerjük, hogy Jézus halad előttünk, akkor bátran vihetjük keresztünket, mert tudjuk, hogy Ő igája édes, és az Ő terhe könnyű. Csak így ismerhetjük meg a kereszt-hordozás titkát. Kövessük Jézust, bárhová is vezet minket, akkor életünkben örömet tapasztalunk.

2017. 05. 12.

Kedveseim! Jézus feltámadása örvendeztessen meg titeket, akik hisztek Benne. Nyissátok meg szíveteket, hogy a Szentlélek kiáradása ne legyen eredménytelen bennetek. A szív megnyitásához teljes bizalomra van szükségünk, mert csak akkor leszünk képesek átadni magunkat Jézusnak. A gyermeki ráhagyatkozásban, egészen megnyitni a szívünk. De csak tiszta lélekkel tudjuk ezt megtenni, mert akkor úgy engedjük el magunkat, hogy Jézus karjaiban találunk megnyugvást. Hatalmas benső örömmel tölt el bennünket ez a tudat, mert rátalálunk arra, Aki szeret minket.

2017. 05. 13. Szűzanya

Gyermekeim! A Fatimai jelenésem évfordulóján nagy kegyelmeket készítettem mindazoknak, akik szeretettel emlékeznek meg Rólam. Édesanyátok vagyok, aki különös módon gondoskodom rólatok, és minden eszközt megragadok, hogy Szent Fiamhoz vezesselek benneteket. Fogjatok össze, és segítsetek nekem, hogy a rózsafüzér imádság mindenhová eljusson. Ismertessétek meg gyermekeitekkel és unokáitokkal, hogy örömmel imádkozzák mindenhol a szent titkokat. A gyermekek imája a leghatékonyabb. Tanítsátok meg nekik, és minden nap imádkozzátok velem együtt a rózsafüzért. Nem véletlenül kérte Jézus, hogy a három Fatimai gyermeknek adjam át az üzenetet. A gyermeki szív a legnyitottabb, hogy eljusson hozzá a kegyelem. Szerettessétek meg velük az imádságot. Édesanyátok

Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1229-keszuljunk-punkosdre-kilenceddel
Add a comment...

Post has attachment
2017. május 4. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Isteni Szívemnek. Szeressétek egymást Énbennem úgy, ahogy Én szeretlek titeket. Olyan tisztán és szentül, hogy mindig az életszentséget kívánjátok egymásra, és ezt mozdítsátok elő.

Drága gyermekeim! Kiválasztottalak titeket, hogy példát mutassatok testvéreiteknek életetekkel, szavaitokkal és tetteitekkel. Jó példátok úgy árad szét a környezetetekre, mint a nemes virágok jó illata, amely beölti a szobát, és az emberek csodálják e növények szépségét. Ti is ilyenek vagytok környezetetekben, ahová állítottalak benneteket.

Kicsi gyermekeim! Soha ne bízzátok el magatokat! Mindig Nekem adjatok hálát mindenért, mert minden az Én kegyelmem.

Kicsi gyermekeim! Ne féljetek ezektől a zűrzavaros időktől, a kilátástalan jövőtől, amely nagyon sok embert csüggedéssel és szomorúsággal tölt el. Ti tudjátok, hogy Én minden rosszból jót hozok ki, és hogy a felhők fölött mindig süt a Nap. Apostolaimnak is keresztül kellett menniük az üldöztetésen, sőt, a vértanúságon is, hogy hazaékezzenek dicsőségembe. Az üldöztetés az idők végezetéig tart, a világ végéig, mert a világ és az Én tanításom között hatalmas szakadék tátong. A világ fejedelme ugyanis a sátán, amely a rosszat úgy állítja be, mint jót, ezzel becsapja áldozatait, és a kárhozatba taszítja. Ti viszont, akik követtek Engem, Tőlem a színtiszta igazságot, az Evangéliumot tanultátok, amely ellenkezik minden bűnnel, és az örök életre vezet.

Megáldalak titeket, gyermekeim, Szívem túláradó, megerősítő, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mt 26, 1 cím: „(Jézus) így szólt tanítványaihoz”
Add a comment...

Post has attachment
2017. május 2. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Ti csak kérjétek, hogy mindig az Én akaratom történjen meg, és maradéktalanul teljesítsétek rátok vonatkozó örök, szent tervemet. A körülményeket Én irányítom, és mindig csak annyi történhet, amennyit megengedek. A sátán is Engem szolgál. Az emberek szabad akarata miatt engedem meg a rosszat, de valójában mindig csak jót akarok, és mindenkinek az üdvösségét óhajtom.

Drága gyermekeim! Ezeket a napokat, amelyben annyi szomorúság és félelem van, vegyétek úgy, mintha már el is múltak volna. Tekinteteteket mindig csak az odafent valóra vessétek. Minden gondolatotok Én legyek. Csak Bennem bízzatok, reméljetek, csak Engem szeressetek. Én megvédelek titeket mint a kotlós, ami szárnyai védelme alá veszi kiscsibéit. Aki Bennem bízik, Nálam menedéket talál. Aki Bennem hisz, még ha meghal is, élni fog. Szeressetek Engem mindenekfölött! A bűnt vessétek meg, soha ne álljatok szóba a gonosszal! Akkor már itt a Földön magatokban hordozzátok az örök élet csíráját. Elmerítelek titeket Szívem szeretetének boldogságában. Bennetek éltek, és ti Énbennem. Ez által ti már itt a Földön a Mennyország előszobájában vagytok.

Kicsi gyermekeim! Soha ne aggódjatok! Nincs az a pusztító fegyver, ami fölötte állna az Én isteni hatalmamnak. Ha imádkoztok, nem tud nektek ártani semmi. Gondoljatok Hirosimára, ahol az atomkatasztrófa mindent tönkre tett, de az a szerzetes kolostor, ahol gyermekeim imádkoztak, megmenekült. A káros sugárzás nem árthatott nekik. Én Isten vagyok és mindenható – ma is tudok csodákat tenni, ha hittel és bizalommal kéritek.

Imádkozzatok papjaimért, hogy irgalmasok és szeretetteljesek legyenek! Le kell hajolniuk a bűnösökhöz, ahogy Én tettem. Megbocsátó szeretettel ismételjék meg szavaimat, amelyet a házasságtörő asszonynak mondtam: Menj, de többé ne vétkezzél! Imádkozzatok értük, hogy szentek legyenek! Az életszentség pedig nem más, mint az irgalmas szeretet gyakorlása. Mindig Engemet adjanak a híveknek, és az Én tanításomat továbbítsák nekik.

Az élet a Földön hamar elfut, mint a gyorsvonat. Rövid, ezért ragadjátok meg a pillanatokat, hogy amikor találtok egy kis csöndet, abban Rólam elmélkedjetek és Engem imádjatok. Mindazokat, akiket elétek hozok, az Én irgalmas szeretetemmel terítsétek be, mint palásttal. Beszéljetek nekik arról, hogy mennyire szerettem őket, amikor vállaltam értük a megkínzást, a töviskoronát, a megostorozást, a kigúnyolást, a kereszthordozást, a teljes kiüresítést és a keresztre feszítést. Jóllehet, Isten voltam és vagyok, mégis kiüresítettem Magam, és Emberként szenvedtem és meghaltam a világ bűneiért, amelyeket Magamra vettem. Ha erről beszéltek, akkor nagy béke és öröm lesz a szívetekben, és a lelkeket is megnyeritek Nekem. Tőletek azt várom, hogy szeressetek viszont Engem, adjatok hálát megváltásom hatalmas művéért – soha ne vétkezzetek, inkább meghaljatok, mint hogy bűnt követnétek el. Akkor biztos léptekkel haladtok előre az üdvösség útján, és értelmet adtok szenvedéseimnek, mert nem hiúsítjátok meg magatokban kegyelmemet.

Drága gyermekeim! A szenvedéseket, amik érnek, vegyétek úgy, mint parányi szálkákat hatalmas keresztemből. Amelyeket megosztok mindazokkal, akikkel bensőséges kapcsolatba lépek, akiket kiválasztok Magamnak, és az életszentség magas csúcsára vezetek fel. Csak az a fontos, hogy mindenkor fölismerjétek és megtegyétek akaratomat. Megáldalak titeket, kicsi gyermekeim, Szívem végtelen, minden értelmet felülmúló csodálatos szeretetével, és az Én békémet adom nektek, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mt 26, 10: „Jézus szólt hozzájuk” 2Kor 4, 2: „Isten szava”
Add a comment...

Post has attachment
Szentlélek
  
Kedveseim, figyeljetek nagyon a Szentlélek indításaira, mert a gonosz lélek igyekszik elnyomni bennetek a jó kezdeményezéseket! Dícsérjétek az Urat és mindenkor áldjátok szent nevét, mert Ő az, aki megszabadított a bűn rabságából és megadja a megújulás kegyelmét. Engedelmeskedjetek a Szentlélek megújító hatalmának! Adjátok át magatokat teljesen, hogy bármit meg tudjon tenni bennetek Isten felszabadító lelke. Hívjátok egyre gyakrabban, hívjátok a Szentlelket és biztosítsátok Számára a megérkezést: Buzduljatok fel és mondjátok: „Jöjj Szentlélek és újítsd meg a föld színét és minden ember szívét! Adj fényt szemünknek, hogy meglássuk az utat, amit kijelöltél számunkra. Áldj meg minket és dicsőítsd meg magad bennünk!
2016. 05. 15.      
Gyermekeim, én a Szentlélek Isten szólok hozzátok. Ragadjátok meg kegyelmeimet és engedjétek szívetekbe! Működjetek Velem együtt úgy, hogy megnyíltok mind annak a befogadására, amit nektek ajándékozok. Változtassátok meg életfelfogásotokat, elsősorban gondolkodásotokat! Egészen igazítsátok az Enyémhez. Szüntelenül kérjétek Tőlem: „jöjj Szentlélek, töltsd be szívünket a Te szereteted égő tüzével, hogy felismerjük életünk küldetését, hogy beteljesíthessük Általad mindazt, amit elterveztél rólunk. Segíts minket, hogy soha ne álljunk ellent a Te hívásodnak, hanem igyekezzünk azt mihamarabb teljesíteni. Segíts bennünket, hogy akkor se távolodjunk el Tőled, amikor a gonosz kísértései le akarnak téríteni az igazság útjáról! Segíts legyőzni a rosszat mindig a jóval! Bizalommal forduljunk Hozzád és erős lélekkel fogadjuk a megpróbáltatásokat.”
Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1114-szentlelek
Szentlélek
Szentlélek
engesztelok.hu
Add a comment...

Post has attachment
Káin nem fogja végrehajtani tervét, és ezúttal nem fog megszabadulni Ábeltõl. Megakadályozom ebben, rajtaütök. Nem is sejti, hogy úgy fogok szobájába lépni, mint a tolvaj, hogy leleplezzem tervét, és megfosszam ruháitól. És Káin mindaddig ruhátlan marad, amíg bûnbánattal elém nem járul. Ez lesz az igazságosság órája , amely esedezést, könyörgést és félelmet vált ki. Imádkozz ezért az óráért!
Add a comment...
Wait while more posts are being loaded