Post is pinned.
#OnePlusCustomerService Végre a DHL sem szortírozta félre a telót, így ma meg is hozta a futár. Gyors tesztelés alapján úgy látszik a Home gomb jól működik. De még nem zárom le a ticketet, legalább egy hétig szeretném nyomogatni.

És mielőtt lezárom, még mindenképp szeretnék visszajelzést adni az ügyfélszolgálat sebességére.

Viszont hogy egy jó hírt is mondjak, teljesen új telefont kaptam, minden tartozékával együtt, így ennek a kis kalandnak hála már két USB-C töltőm is van.


Update
Eltelt pár hét, az elején kicsit megijedtem, hogy a cseretelefon is hibás (automatikus fényerő szabályozás túl érzékeny és mobil hotspot nem mindig kapcsolt be), de ezek a gondok maguktól eltűntek, így azóta *egyre elégedettebben használom a telefont. *

Megérte végigmenni ezen a nehézkes procedúrán, mert a hibátlanul működő home gombbal egészen más élmény használni a telefont, pont ez volt az egyik fő szempont a vásárlás mellett: kényelmesen használható, jól kitapintható, de mégsem kell fizikailag megnyomni.



History
2015-11-23 - Megérkezik a cseretelefon, első tesztelések alapján a Home gomb ezen helyesen működik. [VÉGE]
2015-11-17 - Shipped. UK-ből jön, csütörtök (2 nap múlva) a várható érkezés.
2015-11-16 - Közlik, hogy a telefon átment a vizsgálaton és hamarosan küldeni fogják a csere készüléket. Levélben kapok új order értesítőt. (Ügyintéző: "Lyne")
2015-11-07 - Megerősítést kérnek, hogy a szállítási címem rendben van-e. Megerősítem. (Ügyintéző: "Jelly")
2015-11-06 - Visszaigazolást kaptam, hogy megérkezett a telefon OnePlus-hoz (Ügyintéző: "Henry")
2015-11-04 - DHL futár elvitte a telefont [milestone]
2015-11-02 - DHL futár vitte volna a telefont, de nem készültem el vele. Szerdára átraktattam.
2015-10-29 - RMA elküldte a visszaküldéssel kapcsolatos instrukciókat, DHL-nek elküldtem a szükséges dokumentumokat, nov2-re kértem időpontot. Várom a visszaigazolást (ügyintéző: "Joseph")
2015-10-27 - RMA request verifikálva [milestone]
2015-10-26 - RRR osztályról írnak, a telefon "qualified for replacement". Kérdik, volt-e leejtve, törött-e, esett-e vízbe, próbálta-e valaki felnyitni. Természtesen nem. (ügyintéző: "Shiera")
2015-10-26 - Remote session során OS 2.0.2 újratelepítve, hiba továbbra is fennáll, tovább eszkalálják (ügyintéző: "John")
2015-10-21 - Screenshotot kérnek a sikeres remote session foglalásról is. Feltöltöttem nekik (ügyintéző: "May DY")
2015-10-20 - Factory resetet kérnek, megcsinálom, a hiba továbbra is ugyanaz. Szupport megkér, egyeztessek időpontot egy remote sessionre és töltsem le hozzá a fájlokat. Október 26 befoglalva. (Ügyintéző: "MayDY")
2015-10-19 - Újabb ügyintézőhöz kapcsolnak, aki videót kér. Feltöltöm webes felületen. (Ügyintéző: "May DY")
2015-10-17 - Megérkezik Zendeskhez a 14-én emailben küldött screenshotom is, érdemi előrelépés nincs.
2015-10-15 - Ticketet eszkalálják RRR-nek, RRR visszaír, hogy ismerik az issuet, várjak türelemmel. (Ügyintéző: "Mark")
2015-10-14 - Support AboutPhone screenshotot kér, elküldve mailben majd honlapon is újra, mert mail nem működött. (Ügyintéző: "Jet")
2015-10-11 - Ticket megnyitása

Post has shared content
Beolcsósoduláskódás történt. Ha száz alá megy, akkor ár-értékben nagyon jó lesz, persze már így sem rossz, főleg a négy giga RAM, 810-es proci és ujjlenyomat olvasó. 

MOst, hogy felvettem pár rövidebb videót a telefonnal a gyerekről, szomorúan vagyok kénytelen konstatálni, hogy iszonyú fos a kamerája a telefonnak.

Még egy bosszúság, gyári kamerával készített videókat nem forgatja el megfelelő irányba, így FB-re feltöltve kb. pont nézhetetlen az egész.

Letöltöttem Google Camera appot, azzal rendesen működik. 

Support feedbacket kér, egyelőre nem válaszoltam, hétvégéig szépen átgondolom, hogy ne indulatból írt hiszti, hanem konstruktív kritika legyen, azzal mindenki jól jár, OnePlus is, ha megfogadja, leendő ügyfelek is, ha jobb lesz a support és én is jobban érzem magam, ha segíteni akarok. 

A faszom ebbe a szar telefonba, most meg nem akar bekapcsolni a wifi hotspot. Tegnap is szarozott vele, újraindítás megoldotta, de nem vagyok hajlandó minden egyes alkalommal újraindítani. Nekem ez a funkció napi szinten kell.

Ma megnyitom a ticketet a refundra. 

Hm. Kezdek aggódni. Bekapcsolva az automatikus fényerő szabályozást a kicserélt OnePlus2 telefonon, változatlan fenyviszonyok mellett is változik a fényerő.

Amíg ezt a három sort írtam, kétszer is elsotetult-kivilagosodott a képernyő. Feltűnő, mert zavaró.

Másnál van ilyen? 

Hello world 2.0

:)

Na basszameg, ez a OnePlus csere elátkozott egy dolog, de ez most asszem nem az OP sara, DHL tracker szerint szerdán megérkezett a csomag Budapestre, csütörtök volt a várható szállítás. Erre csütörtökön látom, hogy megérkezett Koppenhágába a csomag. Na bakker. Ma pedig már Belgiumban van, és a várható érkezési időt módosították arra, hogy nem tudják mikor.

Ha a címzés a csomagon rendben lesz, akkor azt a DHL rovására írom és nem számolom hozzá a teljes csere ídőtartamához, hogy korrekt legyek OP-vel. 

Hajjaja, OP2 telefon DHL szerint tegnap megérkezett Budapestre, mára vártam a kiszállítást, de a tracking szerint ma reggel már Dániában volt. MiAFák?
Wait while more posts are being loaded