Post is pinned.Post has attachment
Add a comment...

Post has shared content
Szép délutánt mindenkinek.. ☺

Paudits Zoltán:
A remény

Néha jó, néha vágyom,
néha fáj, néha fázom,
néha bánt, néha szorít,
néha bont, néha szakít,
néha fény, néha árnyék,
néha lét, néha játék.
Néha nem mond semmit sem,
néha ül a mindenen,
néha ördög, néha angyal,
néha megcsal önmagammal.

https://youtu.be/XWmw7LMkUzA
Add a comment...

Post has shared content
Paudits Zoltán:
A remény

Néha jó, néha vágyom,
néha fáj, néha fázom,
néha bánt, néha szorít,
néha bont, néha szakít,
néha fény, néha árnyék,
néha lét, néha játék.
Néha nem mond semmit sem,
néha ül a mindenen,
néha ördög, néha angyal,
néha megcsal önmagammal.
Photo
Add a comment...

Post has shared content
EGY ARC, egy szó, egy kézfogás,
egy vállveregetés,
egy ezeréveláttalak,
egy hogyvagy, merreélsz,

aztán minden és semmi más
minden és semmi sem
és az a nyár! és az a tél!
de jobb is így, hiszem

és sose búsulj öregem,
mert így-úgy és remény,
tollászkodik az ágakon
az esti lámpafény

hát így vagyunk, egy lány… egy lány…
de nem mondom tovább,
no menjünk, foszlik már a hold,
szélfútta rongy plakát.


Egy vers a „Hát így meg úgy” sorozatból
Zelk Zoltán
ZELK ZOLTÁN Baumgarten-díjas, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró. Érmihályfalván(Érmellék,ma Románia) született 1906. december 18-án, elhunyt Budapesten 1981. április 23-án.
Zelk Zoltán aki túl keveset kapott és hozott magával, hogy nagyhírű és igazán elismert magyar költő legyen. Ő az lett.Valami nagyon fontosat azonban mégis hozott és kapott: azt a nagyon gazdag és ízes magyar nyelvet, amely a Partium - Biharország, a Szilágyság, - Szatmár és idekapcsolódik délen Arad vármegye is - ősi öröksége, Pázmány Péter, Arany János, Ady Endre nyelvi gyökérzete.
Photo
Add a comment...

Post has shared content
"Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk."

#Kodály Zoltán

Kép: Deviantart
Photo
Add a comment...

Post has shared content
Silénus-fohász

Hol búcsuzások felhőfátyla reszket
a hármas hegygerincek hajlatán:
a csúcson fűkalászok integetnek
az eltűnt nyár után.
Valami ős szerelem odaszólít,
hol a dombok bársonya összeér,
s vágyam elvisz a nagymohú bozótig,
melyben forrásvíz lüktet, mint a vér…
– Órjás Anya, hegyek, vizek világa!
Ki tápláltál egykor, mint csecsemőt:
fogadd öledbe boldogan zihálva
fiad és szeretőd!

Jékely Zoltán
1935
Jékely Zoltán ,Áprily Lajos fia(Nagyenyed, 1913. április 24. – Budapest, 1982. március 20.) erdélyi magyar író, költő, műfordító, a Nyugat harmadik nemzedékének tagja.
Irodalmi díjai :Baumgarten-díj,József Attila-díj (1970, 1979)Kossuth-díj.
Jékely verseiben a „nyugatos" és az erdélyi magyar költészet hagyományait elevenítette fel, költészetét ő maga „életrajzi szerkezetű, folyamatos énregénynek" nevezte.Végtelenül igényes volt, sokszor átírta sorait, s azokat a verseit, amelyeket kijavíthatatlanul sikerületlennek tartott, összegyűjtve elégette. Nemes Nagy Ágnes írta róla: „Mindnyájan tudtuk, hogy ő a költői költő, a költő archetípusa".
Első kritikusa, Szerb Antal az éber emlékezetben látta költészetének kulcsát."Különös összeállítású lélek - állapította meg - már az érzékszervei is úgy alakultak, hogy költő legyen belőle."
Fotó:Trojága (Máramaros) Drojak (= ruthén) hármas hegy.
Photo
Add a comment...

Post has shared content
„Nem lehetsz boldog”

Úgy fáj az őszben életünk mulása,
mint az éjfélt ütő óraharang
tizenkét szomorú, nagy kondulása…
Mi vigasztaljon, hogyha a világban
a lomb, az ősz, a halál is halott?
Eddig úsztunk az édes-szennyes árban,
s az édes-szennyes ár ma megfagyott.

Itt állok, s messze gondolok, a nyárra,
hihetetlen, hogy lett volna nyarunk!
Ó, bár álmomban szöknének virágba
a fák, melyekben dús emléke zsong!

– Ki rémített rám, hogy „nem leszel boldog,
ha nincs bajod, világét síratod;
nem vagy különb, mint jajgató bolondok,
kiknek a sírás édes, víg dolog.”

Víg őszi sírás – bús tavaszi ének;
édes fájás – keserü kéj: nem egy?
A könnytelen zokogás Istenének
áldoztad fel egyetlen életed!

És szeretnéd, ha a sok hosszú nyárfa,
mely annyi évszakot visel belül,
mind, egytől-egyig emlékedre állna
s hirdetné életed végtelenül,

hirdetné, hogy a Földön te sirattad
legtöbbet a szomorú őszi fát,
a rózsatőt, melyet a földbe raktak,
s mindazt, mi téged többé sose lát.
1939
Jékely Zoltán


Jékely Zoltán, Áprily Lajos fia (Nagyenyed,Fehér megye, Erdély, 1913. április 24. – Budapest, 1982. március 20.)
Nemes Nagy Ágnes írta róla: "Mindnyájan tudtuk, hogy ő a költői költő, a költő archetípusa".
Első kritikusa, Szerb Antal az éber emlékezetben látta költészetének kulcsát. "Különös összeállítású lélek - állapította meg - már az érzékszervei is úgy alakultak, hogy költő legyen belőle."
Photo
Add a comment...

Post has shared content
"Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza."

(Kodály Zoltán)

Kodály Zoltán ma lenne 134 éves.
Photo
Add a comment...

Post has shared content
Kicsi szamosi óda

Mióta Kolozsvárt vagyok,
lágyöblű bölcső ring velem.
Rengessetek csak, angyalok!
A gyermekkor élet-elem…

Zöld fodraid öt év után,
most látnak újra, Szamosom,
és bennük nem testem, csupán
feketült lelkemet mosom.

Úszkáltam már az Adrián,
ölelt Arno, a hűs-habos,
lubickoltam a nagy Dunán –
hűtlen voltam hozzád, Szamos.

Tempém, Léthém, ezüst fonál!
Mikor a Ligur tengeren
felém kalimpált a halál,
gondoltam rád, keservesen!

S fogadkoztam: jaj, hogyha még
egyszer láthatlak, szent folyó,
nem bánom én, haljak beléd,
mélyedben megpihenni jó!

S most rám százfodrú zöld köpeny,
türemlő hullámod terül,
s fogadalmam visszaveszem:
Élni, élni végtelenül!…

Jékely Zoltán
1941. május
Jékely Zoltán (Nagyenyed,Erdély, 1913. április 24. – Budapest, 1982. március 20.) magyar író, költő, műfordító, könyvtáros.Díjai:  Baumgarten-díj,József Attila-díj,A Munka Érdemrend arany fokozata, Az Európa Könyvkiadó Nívódíja,Kossuth díj- posztumusz.

Húszéves kora körül már érett költő volt, nemzedékének egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon. Versei a Nyugatban, a Szép Szóban, a Válaszban, az Erdélyi Helikonban jelentek meg; pártfogolta Babits Mihály, nagyra értékelte Szerb Antal, Halász Gábor. 
Jékely verseiben a „nyugatos" és az erdélyi magyar költészet hagyományait elevenítette fel, költészetét ő maga „életrajzi szerkezetű, folyamatos énregénynek" nevezte. 

Dantét, Petrarcát, Shakespeare-t, Goethét, Schillert, Stendhalt,Racine-t, Kiplinget, Dumas-t, Thomas Mannt és román költőket fordított. Széchenyi István szellemének újraélesztése érdekében lefordította a „legnagyobb magyar" javarészt németül írott Naplóját. Jékely regényei többnyire önéletrajzi elemeket tartalmaznak, drámái (Fejedelmi vendég, 1968; A bíboros, 1969) az erdélyi történelem eseményeit idézik föl. Esszéi, tanulmányai mellett a 18 éves korától vezetett naplói is értékesek. Jékely Zoltánt méltatói, kortársai az irodalom bölcs és elegáns lovagjának tartották, Nemes Nagy Ágnes így ír róla:„Mindnyájan tudtuk, hogy ő a költői költő, a költő archetípusa”.
Photo
Add a comment...

Post has shared content
Add a comment...
Wait while more posts are being loaded