Profile cover photo
Profile photo
nandafalva
7 followers -
A vaisnavizmus bölcsője Magyarországon
A vaisnavizmus bölcsője Magyarországon

7 followers
About
Posts

Post has attachment
Kedves Vaisnavák és Barátaink!

A héten – február 23-án – emlékezünk Gurudéva, B.A. Nárajan Szvámí eltávozására.

Arra kértem azokat, akik ismerték őt, idézzenek fel egy-egy történetet vele kapcsolatban, hogy lelki személyiségét jobban megismerhesse mindenki. Köszönöm a vaisnaváknak, akik válaszoltak kérésemre.

A második részben Gurudévnek Pozsonyban tartott előadásából közlök részletet.


Hódolat felajánlás

Hódolatom ajánlom Sríla Bhakti Abhaj Nárajan Mahárádzsnak, aki a jó tulajdonságok tárháza.

A gaudíja vaisnava ácsárja, Bhaktivédánta Szvámí Prabhupáda lótuszvirág lábainak oltalmában lakozott, és Sríla Bhakti Raksaka Srídhar Mahárádzs lótuszlábainál folytatta tanulmányait.

Rettenthetetlen prédikátor volt, aki mindenki szívét a rasza rajongó örömével töltötte el. Kiváló volt ő az értelmes emberek között, hódolatom Néki!

Szívében mindig tiszta odaadással szolgálta Srí Srí Rádha-Gópívallabhát. Krisna szent neveit osztogatva mindenkire áldást záporozott.

A lemondás megingathatatlan hegye volt ő, aki az egész világot barátjává tette. Mindenki javáról gondoskodott, s nagyon kedves volt Gauránga Maháprabhunak. Hódolat Néki!

Hirtelen távozott e bolygóról, hogy az örök kedvtelésekhez csatlakozzék, miközben szívét eltöltötte Kírtidá leányának hívó hangulata. Hódolat Néked Gurudéva!


Megemlékezések


Sjámaszundar prabhu:

A nyolcvanas évek elején Gurudév csak ritkán tudott Magyarországra bejutni, és a legtöbb bhaktának be volt vonva az útlevele a „külföldre utazása az ország érdekeit sérti” hivatalos indoklással. Én azon szerencsések közé tartoztam, akiket ily módón nem korlátoztak, és 1985. májusában három teljes hetet tölthettem Gurudévvel egy Dubrovnik melletti kempingben. Néhányan itt kaptunk felavatást, úgy emlékszem hatan, a matadzsík közül, már csak Padmavatira emlékszem, a prabhuk közül pedig brahmacsári avatást kapott Tirtha Maharádzs, Szanátan prabhu és én. A jelenlévő bhakták közül már többen korábban felavatást kaptak.

Az ezt megelőző időkben, nem volt személyes kapcsolatunk a Gurunkkal, így nem tudtuk, hogyan kell helyesen viselkedni ilyen közvetlen, személyes társulás alkalmával. Így például avatásunk után továbbra is csak Mahárádzsnak hívtuk, míg egy szép napon – miután Mahárádzsnak szólítottam –, azt mondta: Mahárádzs az sok van, de Gurumahárádzs csak egy.

Ekkor belém hasított az Isteni szikra és rohantam a bhaktákhoz: most már nem Mahárádzsnak, hanem Gurumahárádzsnak kell hívni Őt! Az új információ futótűzként terjedt, s néhány nap múlva, már mindenki Gurumahárádzsnak szólította. Eltelt néhány nap, s a reggeli, szokásos két órás Csaitanya Csaritámrita lecke végén azt mondta: Mivel Sríla Srídhár Mahárádzsot is Gurumahárádzsnak hívják, ezért az ő helyes megszólítása Gurudév. Ettől a pillanattól kezdve lett Gurudév Gurudév.


Dzsanaka prabhu:

Egy rövid kis történet 1982-ből.

A hajnali kelések miatt és egyéb dolgoktól „megfáradtan”, roskadozva dőltem az akkori templomszoba belső falának. Náraján Mahárádzs jóhiszemű dorgálása nem maradt el: „Nem a templomnak kell támogatni téged, Dzsanaka, hanem neked kéne a templomot!”

Voltak nehéz időszakok és megoldatlan problémák néha akkoriban. Mire ő ennyit mondott: „Ha ott a szíved megtalálod a megoldást. Ha nincs ott a szíved, megtalálod a kifogást.”

Sajnos ez már csak emlék, mely akkor kevésbé esett jól, de mégis idővel megszépült és mélyebb igazságtartalma lett.

Szeretettel leborulva, Dzsanaka


Dzsanárdan prabhu:

Egy alkalommal Gurudév Olaszországban járt. Egy barátján keresztül meghívta őt egy olasz arisztokrata. A beszélgetésük egész napon át tartott, majd a nap végére az úriember nagyon fellelkesedett. Megfogta a Védák üzenete, a bakti tudása, amit és ahogyan Gurudév feltárt neki.

Felajánlotta Gurudévnek, hogy a kastélyának egy részét a kedvéért átalakítja templommá és szervez oda embereket. Gurudév ezt nem fogadta el. Akkor kérte, hogy bárhol, ahol akar, épít neki egy templomot. Itt is egy kedves elutasítás volt a válasz. Akkor a végén ez az arisztokrata azt kérdezte: „De mégis mit adhatok neked? Annyira szeretnék valamit adni.”

Gurudév válasza annyi volt: „A délelőtt folyamán, amikor a parkban sétáltunk, láttam a bambusz bokrokat. Ha abból kaphatnék egy tövet. Ezt szeretném.”

És ma a szamádhinál és a templomnál is burjánzik az ebből a tőből lett bambusz bokrok sokasága a bhakták jóvoltából.

Ő mindig azt értékelte, ami a bhakták és az emberek szívében volt, a zsebük, a befolyásuk, tudományos fokozatuk sosem érdekelte.

Még eszembe jutott egy dolog Gurudévről. Az a hír járta, hogy nagyon szigorú volt. És néha az is volt. De mégis ő mindig ennek ellenére a szívével látott. Ez a szigor a tanítványokkal szemben akkor jött, mikor a takargatás, hanyagság, mellébeszélés csapdájába keveredtünk.

Ha őszintén, nyíltan felvállalta bármelyikünk a ballépését, hibáját, akkor nem hogy nem volt szigor, hanem a legnagyobb bizalommal, szeretettel mondta, hogy így lehet fejlődni a lelki életben. Hibázni pedig emberi dolog, ez természetes.

És még egy gondolat. Mindig nagy energiát fektetett mások lelki fejlődésébe, és nem csak a saját tanítványaiéba, hanem bárkiébe, akivel csak találkozott, és picit is vevő volt a lelkiekre. Sosem habozott, ha kellett, elment egy másik földrészre, ha valaki úgy igényelte vagy a helyzet úgy kívánta, hogy ő segítsen.


Hagyó Béla prabhu:

Emlékezés Bhakti Abhaj Nárajan Mahárádzsra, Dunaújváros, 2017. február 19.

Talán 1977-78. tájékán találkoztam először Bhakti Abhaj Nárajan Maháráddzsal. Akkoriban, 16-17 évesen tettem első billegő lépéseimet a világvallások megismerése felé. Akkori osztálytársamnak, Bányay Péternek bátyja, Bányay Géza ismertetett meg először a védikus világszemlélettel és annak gyakorlati, az életre vonatkozó kihatásaival. Az első pillanattól fogva rabja lettem.

Bhakti Abhaj Nárajan Maháráddzsal Gézával közösen, akkori lelki nevén Giridhárival 1977-78 körül találkoztam először, Dunaújvárosban, ahol – mint annak idején általában – egy lakásban tartott programot. Úgy emlékszem, ezt a szabad lakás-lehetőséget is én szerveztem, mint ahogy később több helyen is más lelki tanítómesternek is.

Annak idején, internet és mobiltelefon hiányában az ilyen programokat csak úgy lehetett megszervezni, ha pl. Iskolán vagy más csoportosulásokon keresztül erre elegendő érdeklődőt tudtunk szervezni. Tehát többnyire szájról szájra ment a hír, hogy itt meg ott lesz „Krisnás buli“.

Néha plakátokat is csináltunk, amiket kevésbé jól szemmel tartott xeroxokon másoltunk.

Nos, egy ilyen téli dunaújvárosi programon találkoztam először Bhakti Abhaj Nárajan Maháráddzsal.

Egy kis lakásban nagyon sokan voltunk fiatalok. Én akkor már egy kicsit „beavatottabb” voltam, és saját magam a haladók közé soroltam, mivel az akkor még egyetlen magyar nyelvü könyvet, a Srí Isopanisádot olvastam, és hónapok óta vibráltam Isten szent neveit naponta, amennyit időm engedte.

Elkezdődött a program, és minél tovább haladtunk a témában, annál jobban világossá vált – nem csak számomra –, hogy mi itt ma este egy igazi lelki tanítómestert hallgathatunk. Világos, egyszerű, de azonnal hatalmába kerítő mondatai, érveinek, levezetéseinek érzelemtől teli töltése mindenkit magával ragadott. Úgy emlékszem, a Bhagavad Gítából is tanított, nagyrészt azonban a „nem a test az énünk” volt a téma. Arra is emlékszem, mennyire elragadott, hogy mondatai között várt, hagyta hallgatóit elgondolkodni az elhangzottakon.

Nem csak a tanítással, de egész lényével valami mérhetetlen biztonságot és szeretetteli gyöngédséget sugárzott ki. Soha nem éreztem ilyen mély bevezetést az esendő lélek útvesztőjébe.

A beszélgetés után a Mahámantra éneklése jött. Egy gyönyörű szép agyag-mridangán játszott hozzá, ami a hangjával csodálatos összhangban csengett. Egy rövid idő után mindannyian extázisba estünk, ami később a szomszédok fejcsóválásához vezetett.

A program után még egy kicsit beszélgettünk, ahol nagyon sok gyakorlati tanácsot adott nekünk, akik még ott maradtak. Később még néhányszor találkoztam vele, de ez a program életem végéig emlékezetemben marad.

Mielőtt találkoztam volna vele, csak nehezen tudtam elképzelni, hogy az akkori anyagias beállítottságú életemből minden további nélkül átvezethet egy út a védikus életformába. De ő ott állt előttünk és az élő példája volt annak, hogy „van egy más földi élet” is.


B.A. Góvinda szvámí:

Szeretném és is kiegészíteni e szép történeteket.

Valamikor a nyolcvanas évek elején volt, hogy Budapestről mentünk Dunaharasztira egy programra. Tele volt a Toyota bhaktákkal, sajna nem emlékszem, kik voltak még ott. A kocsiban, a csomagtartóban edényekben praszádam volt.

Dunaharaszti főutcáján a központban – legalábbis akkor úgy volt – , a HÉV keresztülment a főúton. Itt az akkor szokásos vasúti fénysorompó volt oszlop nélkül. Mire odaértünk, volt három kocsi is előttünk, mert piros volt a lámpa. Jött a szerelvény, át is ment, el is ment, de a lámpa továbbra is piros maradt. Persze senki sem mert elindulni, mert nem tudta az okát. Aztán jó sok idő eltelt, piros maradt, de nem jött semmi. Páran kiszálltak, nézték, jön-e valahonnan valami. Gurudéva megkérdezte az egyiket, hogy mi van. Azt felelete, nem látnak sehol semmit, a sínek üresek.

Ekkor Gurudéva úgy döntött kikerüli az előttünk lévő kocsikat és elindult. Át is ment, és ekkor vettük észre, hogy a szemközti sorban az egyik kocsi – rendőrautó. Természetesen leállítottak minket. Gurudéva mondta, mit tapasztaltak, hogy miket mondtak a másik emberek, ezért csinálta. A rendőrök lényegében megértőek voltak, főleg a Toyota láttán, mert nagy érdeklődéssel kérdezgettek róla. Persze – Gurudévre jellemző módon – lelkesen mutogatott mindent, így mivel feltartották a sort és a többi autós már ment volna, a rendőrök jó utat kívánva elengedtek.



Részlet Gurudéva Pozsonyban tartott előadásából

Kérdés: Hogyan alapozhatja, és szilárdíthatja meg az ember a hitét?

Válasz: Saranágatí – meghódolás. A hitet megalapozni, megszilárdítani a meghódolás által lehet. A meghódolás fájának hat ága van.

Első: Mindent elfogadunk és felhasználunk Krisna szolgálatában, ami segíti Krisna-tudatunkat.

Második: Ami ronthat a Krisna-tudatunkon, el kell utasítsuk, bármi legyen is – tárgy, fogalom, élethelyzet, társaság. Azonnal lépnünk kell. Hogyan ismerjük fel ennek szükségességét? Megkérdezzük a gurut és a többi vaisnavát, kérjük Krisnát, tanulmányozzuk az Írásokat, s ha az a véleményük, hogy nem kedvező, sürgősen változtatnunk kell a helyzeten.

Harmadik: Bízzunk benne, hogy Krisna minden körülmény közt megvéd. Az életünk Tőle függ, anyagi dolgokra nem alapozhatunk. A kötelességünket ugyan el kell végezzük, de észre kell vennünk, hogy az eredmény Krisnától függ.

Negyedik: Önátadás, próbáljuk átadni magunkat.

Ötödik: Alázatosság. Az a legfontosabb, hogy rábízzuk magunkat Krisnára. Ne tegyünk olyat, ami árt a Krisna-tudatunknak. Rossz szokásainkat le kell faragjuk, s amit meg tennünk kellene, de még nem csináljuk, azt el kell fogadjuk. Akkor nőni fog a hitünk is.

Hatodik: Szádhu szanga – a vaisnavák társasága. Ha azzal társulsz, akinek hite van, akkor a te hited is megerősödik. Ha személyesen nem társulhatunk, akkor elmében társuljunk, ami azt jelenti, hogy jókat gondolunk róluk.

Amikor Maháprabhu megszületett a Földön, Advaita Ácsárja és Haridász Thákur gondolatban sok ezer felaranyozott díszes tehenet adományozott a bráhmanáknak. Az is nagy dolog, ha elmében képes lemondani az ember. Sok embernek nincs egy vasa sem, mégsem mondana le arról, hogy egyszer milliomos legyen. Egy bhakta, meglehet nincs semmilyen vagyontárgya, mégis legszívesebben mindenét odaadná Krisnának, vagy a bráhmanáknak.


Köszönöm figyelmetek! Köszönet a vaisnaváknak, akik írtak!
Szeretettel: b.a.govinda.szvámi
PhotoPhotoPhotoPhotoPhoto
22/02/2017
8 Photos - View album

Post has attachment
Gurudév, egy vaisnava élete és tanításai - 1999.

Post has attachment

Post has attachment

Post has attachment

Post has attachment

Post has attachment

Post has attachment

Post has attachment

Post has attachment
Duna TV riport és szentélyavató elözetes
Wait while more posts are being loaded