Jancsi és Juliska

A nagymamám nagyon jó ember volt. Az erdő szélén lakott egy kis házban. Sok nyarat töltöttem nála. Soha nem felejtem el a finom süteményeket amiket sütött. Mikor megkérdeztem tőle, mitől ilyen finomak a sütijei, csak annyit mondott, hogy ha kellő szeretettel készíted, azt az emberek megérzik az ízén. És ő mindig nagy szeretettel készítette őket. Mindig többet csinált a kelleténél, hogy vihessen be belőle a faluba, és szétoszthassa a gyerekek között. Mindenki szerette.
Egy borongós szombat reggel aztán az a hír fogadott, hogy nincs többé. Meghalt. Ráadásul a halála körülményei több mint furák voltak. Azt mondták, baleset volt. Beleesett a kemencébe. A rendőrfőnök jó barátom volt. Nem engedte, hogy azonosítsam a holttestet. Azt mondta nagyon csúnya látvány. Sok mindent megélt már az öreg, de neki is felfordult a gyomra tőle. Kérdezgettem a baleset körülményeiről, hogy hogyan tud valaki véletlenül beleesni egy kemencébe, de ő ragaszkodott hozzá, hogy baleset történt. Pár év elteltével végül a halálos ágyán bevallotta nekem az igazat.
Júliát és Jánost mindenki ismerte a faluban. Mindig is vásott kölkök voltak. Az anyjukról nem sokat tudtunk. Az apjuk favágó. Elég mogorva ember. Nyílt titok volt, hogy terrorizálja a gyerekeit, de senki nem foglalkozott vele, mondván, nem az ő dolguk. Nem csoda, hogy a gyerekek hamar rákaptak a drogokra. Júlia a testét árulta, hogy megszerezze a szükséges pénzt, János, a tulajdon testvére futtatta őt. Egy nap fura történettel álltak elő egy vén boszorkányról, aki mézeskalács házban lakott. Azt mondták, a hibbant öregasszony meg akarta őket enni, de végül a kemencébe dobták. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a történetnek egészen addig a napig, amíg a rendőrfőnök be nem vallotta nekem, hogy mi történt valójában.
Egy szokásos pénteki estén János és Júlia nagy mennyiségű LSD és némi alkohol elfogyasztását követően nekivágtak az erdőnek. Bár órákra eltűntek, valójában nem jutottak messzire, csak a falu széléig, a nagymamám házáig. Felfeszítették az ajtót, majd bent felfalták a másnapra készített süteményt. A nagymamám kiment a zajra. A két fiatal rátámadt szegény védtelen öregasszonyra, majd a kemencébe lökték. Hidegvérrel meggyilkolták. Hogy a történetük a boszorkányról végül csak mese volt, vagy az LSD-nek köszönhetően tényleg így élték meg, azt soha nem tudtam meg. Kérdeztem a rendőrfőnököt, hogy miért tusolta el az igazságot? Bevallotta, hogy Júlia egyszer neki is megvolt. Zűrös időszak volt az az életében, és már nagyon megbánta, hisz mindig is rajongásig szerette a feleségét és a gyermekeit. Igazi minta családfő volt. Tudta, hogy ha kitudódik ez a kis közjáték Júliával, akkor vége mindennek, így hát mikor a helyszínre ért, eltüntetett minden nyomot, és balesetnek álcázta a történteket. De a lelkiismerete nem hagyta nyugodni, így képtelen volt magával vinni a titkot a sírba.
Nem ő volt az egyetlen akit nem hagytak nyugodni a történtek. Miután beszéltem a rendőrfőnökkel, éjszakánként rémálmok kínoztak. Magam előtt láttam a nagyanyám, azt a kedves öregasszonyt, ahogyan kapálózik a tűzben, ahogy ez a két hidegvérű gyilkos közös erővel tuszkolja be szegényt a kemencébe. Erre nem lehet mentség a drog vagy a pszichopata apjuk. Ez hidegvérű gyilkosság.
Egy este aztán pár whiskey után úgy éreztem véget kell vetnem ennek. Felpakoltam pár benzines kannát a terepjáróra és kocsiba ültem. Tudtam merre laknak Jánosék, és azt is, hogy épp otthon vannak. A ház ajtaját elreteszeltem és lelocsoltam mindent benzinnel. Egyetlen gyufaszál kellett csak és egy pillanat alatt fellángolt a többnyire fából készült épület. Mire Jánosék felkeltek, már nem volt sok esélyük a menekülésre. Távolról néztem ahogy bennégnek. Júlia sikoltozott, János pedig próbált kitörni, de mindhiába. Kis idő múltán a ház összeroskadt, én pedig mint aki jól végezte dolgát, kocsiba ültem, és hazahajtottam. Akkor este tudtam először aludni. Semmit nem éreztem, csak végtelen nyugalmat. Megbosszultam öreganyám halálát. Később a faluban hallottam, hogy a testvérekből nem sok maradt. Pár elszenesedett csont és fogak. Azt mesélték, hogy az nap éjjel a boszorkány szelleme tért vissza bosszút állni, de én voltam az egyetlen, aki biztosan tudta, hogy valóban ez történt ...

#blog
Shared publiclyView activity