Az agy mint önálló univerzum (és a tudat mint ennek vetülete)

Mostanában kölök (5) egyre többet hantázik. Eszébe jut valami, és csak mondja mondja, mindenféle meséket sző olyan történet foszlányokból, amik vele történtek, vagy tőlünk hallotta őket. A dolog nem annyira ismeretlen, hisz amikor megkér, hogy meséljek neki, kb. én is ezt csinálom. A hagyományos mesék nem igazán kötik le, csak az olyanok, amiket én találok ki abban a pillanatban. Ha elalvás előtt mesélek neki, általában lehunyom a szemem, és csak mondom ami eszembe jut. Néha azon kapom magam, mint ha én is csak figyelője lennék a történéseknek, és sokszor magam is meglepődök rajta, milyen történet kerekedett ki az egészből. A minap azon gondolkodtam, milyen baromi érdekes dolog ez. Kevesebb igazán tudatos dolgot tudnék mondani, mint a beszéd, legyen az mesélés, vagy egymással való beszélgetés. De valójában mennyire tudatos mindez? Ha jobban belegondolunk, beszéd közben nem gondoljuk át, nem ízlelgetjük minden szavunkat, sőt sokszor meg is bánjuk amit kimondtunk. Valójában a beszéd, vagy akár egy magas szintű intellektuális vita korántsem tudatos. Egyszerűen csak jönnek a szánkból a szavak az agyunkban felbukkanó gondolatok mentén. Ez számomra azt látszik igazolni, amiről már régebben írtam (http://lf.estontorise.hu/archives/624), hogy az agy (az én elképzelésem szerint) olyan mint egy önálló univerzum. Absztrakt gondolatok kerülnek be oda a külvilágból. Élmények és emlékek, amik viszont korántsem statikusak. Ezek az agyunkban külön életet élnek, formálódnak, kombinálódnak pont úgy mint az élőlények génjei. Egyfajta absztrakt evolúció (http://lf.estontorise.hu/archives/645) zajlik a fejünkben. Mikor beszélgetünk valamiről, ezek a gondolatok aktiválódnak és "manifesztálódnak" beszéd formájában. Ezt a gondolat folyamot vélem felfedezni abban, mikor a kisfiam hantázik, mikor én mesélek neki, de egy magas szintű intellektuális beszélgetést is egy ilyen gondolat folyamként képzelek. Ez esetben a folyam egy újabb folyamot indít a másik félben, ami aztán újabb folyamot indít bennünk, miközben ugye gondolatok cserélődnek és rekombinálódnak mindkettőnk fejében. No de ha az agyunk csak amolyan "gondolat állatkert" aminek kivetülése a beszéd, akkor hol vagyunk az egészben mi? Hol az öntudat? Talán sehol. Az egész csak képzet. Csak az, ahogyan megéljük a kvázi tőlünk függetlenül működő agyunk folyamatait. Úgy érezzük, mi teszünk dolgokat, de valójában csak szemléljük az agyunkban működő automatizmusok eredményét. Persze ez csak definíció kérdése...

#blog
Shared publiclyView activity