Profile cover photo
Profile photo
Egy jó kép rólad
Egy jó kép - rólad.
Egy jó kép - rólad.
About
Posts

Post has attachment
Ma már nem is bánom, hogy nem lettem profi táncos, mert így megmaradt a tánc annak, ami számomra igazán fontos: a szabályok és korlátok nélküli önkifejezés szabadságának. Ha te is szeretnéd megismerni a mozgás örömét gyere el a szombati Mozdulat-tükörre! https://www.facebook.com/events/165924277337927/
Photo
Add a comment...

Post has attachment
Te is szeretnéd felszabadultan megélni magad? A mozgás segít, hogy magadra találj!
Részletek: http://www.egyjokeprolad.hu/mozdulat_tukor/
Add a comment...

Post has attachment
Félmaraton? Á, az semmi...

A táncfoglalkozás kezdete előtti percekben az egyik résztvevőről kiderült, hogy félmaratonokat fut, sőt a maratont is tervezi. Ejha! Úgy éreztem azonnal meg kell tudnom hogyan csinálja, ezért rögvest visszakérdeztem:

- Nahát, te félmaratont futsz? Milyen klassz!
Mivel csak legyintett tovább erősködtem.
- Hogyan motiválod magad? Vagy egyszerűen csak ennyire szeretsz futni?
Újabb legyintés volt a válasz, majd hozzá tette.
- Nem is szeretek futni... - elgondolkodott. - Igazából nem egy nagy dolog. - Aztán némi keserűséggel a hangjában hozzátette: - Szerintem az valami, ha valaki spárgába le tud menni.

Én csak álltam döbbenten: neki egy félmaratont lefutni az "semmi". Az nem teljesítmény.

Bármiben is vagy, bármi az áhított cél vajon tudatában vagy az eddigi elért sikereidnek? Mi az ami már annyira természetes hogy már észre sem veszed, mennyi idő, energia, munka volt eljutni ide? Mikor veregetted magad utoljára vállon ezekért?

Én is hajlamos vagyok csak azt nézni, amit még nem tudok. De az ilyen esetek döbbentenek rá, hogy érdemes megállni és örülni annak, ami már megvan. Mert az csillapítja az örök elégedetlenség hangját és segít, hogy jól légy a jelenben. Most ahogy vagy.
Photo
Add a comment...

Post has attachment
Mi az izgalmasabb, a tökéletes vagy a tökéletlen? Amit hibádnak látsz, lehet, hogy az erényed?
Photo
Add a comment...

Post has attachment
Egy kedves barátnőm állandóan dicsér engem, hogy milyen rendszerezett, higgadt és nyugodt vagyok. Nekem ez természetes. Mondhatni ezekkel a tulajdonságokkal születtem. Én viszont azért csodálom őt, mert olyan spontán tud lenni.
Mindig azt irigyeljük mástól, ami nekünk nehezen megy. Jellemhibának véljük, ami bennünk nincs, vagy csak nagyon mélyen bújik meg.
Emlékszem, még régen filozófiaórán felírtuk a táblára az ellentéteket és közé az arany középutat: gyáva / bátor / vakmerő. Szerény / egészséges önértékelésű / öntelt. És így tovább. Mikor végigolvastuk a középső oszlopot, akkor egy minden vonásában tökéletes és legalább ugyanennyire unalmas jellemrajzot kaptunk.

És mi a helyzet veled? Te is a tökéletességre törekszel? Zavar a tökéletlenség érzése? Ne fáraszd magad ezzel.

Popper Péter írja a Belső utak című könyvében: először jön az önelfogadás (én ez vagyok), s csak utána jöhet a változás (én ezzé szeretnék válni).
Ha megtanulod szeretni önmagad, és ha el tudod fogadni azt, aki vagy, az sokkal jobb alap a további fejlődéshez. És végre nem várakozol, hanem jelen lehetsz és élvezheted azt, aki vagy, élvezheted a jelenedet. A tökéletességet meg egyszerűen felejtsd el. Az "elég jó" már bőven elég a boldogsághoz.
Photo
Add a comment...

Post has attachment
Pár napja egy csendesen síró lányba (nevezzük Annának) botlottam. Kérdésemre, hogy mi a baj, összességében azt a feleletet kaptam, hogy "semmi és ez még nagyobb baj, mert bár nincs okom rá, hogy rosszul érezzem magam, mégis sírógörcsöt kapok és... és egyáltalán nem vagyok normális."
Tapasztaltból tudtam miről beszél, de most tisztán láttam, mennyire árt magának azzal, hogy csak elítéli, kritizálja önmagát.
Aztán eltelt pár nap és egy másik iskolatársamon uralkodott el a rosszkedv és miután dolga végeztével szélsebesen kiviharzott az ajtón Anna kicsit somolyogva megjegyezte, nahát másnak is lehet rossz napja. Szembetűnő volt a megkönnyebbülés a hangjában.
Mindkettejüknél azon tűnődtem, hogy tulajdonképpen miért is baj, ha nincs mindig virágos jókedvűnk? Miért baj az, ha nincs minden élethelyzetre, válságra azonnali válaszunk? Tényleg elvárható, hogy mindig pozitívak, optimisták és kicsattanóan jó formában legyünk? Persze, könnyebb, jobb lenne, de ha ez mégsem így történik, legalább tiszta lelkiismerettel és nyugodt szívvel kellene viselni a valót, és minden önvád nélkül egyszerűen tudomásul venni, hogy most rosszul érezzük magunkat, de sebaj.
Ha el tudod fogadni, hogy nem feltétlenül látod rögtön az okokat, nem ismered a saját mozgatórugóidat, attól még lehetsz normális. Attól még nézhetsz tiszta lelkiismerettel a tükörbe. És ha végre önvád és önsajnálat nélkül meg tudod állapítani, hogy mi az ami nem tetszik önmagadban máris közelebb kerülsz ahhoz, hogy újult erővel lépj egyet előre.
Photo
Add a comment...

Post has attachment
Ez a két ismeretlen ember találkozásából született improvizáció sokat elmond arról, hogy miért érdemes megnyílni és miért jó együtt lenni. Ha két ember önmagára és a másikra is és figyelve harmóniába tud kerülni egymással olyasmi jön létre, ami túlmutat a közösen létrehozott produktumnál.
Egy fotózás is akkor lesz igazán sikeres, ha létrejön a fotós és alanya között ez a bizonyos harmónia. Mert akkor nem csak egy kép születik, hanem egy kapcsolat. Ami lehet, hogy nem tart tovább egy óránál, de sokkal értékesebb, mint egy kinyomtatott, jól sikerült fotó a fiókodban.
Add a comment...

Post has attachment
Korlátaink valósak vagy csak véltek?

Mikor először láttam ezt a videót, annyira elbűvölt a pár mozgása, hogy fel sem tűnt, hogy a lánynak hiányzik az egyik karja.
Erről eszembe jut egy ismerősöm esete is: a táncelőadásunkhoz készülő ruháinkhoz méretet vett egy varrónő, és az egyik lány pironkodva megjegyezte, hogy az egyik karja rövidebb, mint a másik. Ha nem hozza szóba, fel sem tűnik. Én mindig csak azt láttam, milyen kecsesen és szépen mozog.
Lehet, hogy egy-egy jellemvonásodat, testi adottságodat hiányosságként éled meg. Lehet, hogy ezért bele sem fogsz új dolgokba, mondván én erre úgysem vagyok képes, vannak nálam tökéletesebbek. De a lényeg nem a tökéletességben rejlik, hanem az egyediségben, a harmóniában - hogy minden szépséghiba ellenére az alkotás tökéletesen egyben van.
Mi az, ami zavar önmagadban? Mi az, amit pajzsként tartasz magad elé? Én erre nem vagyok képes, mert.... Ezek a példák mutatják, hogy egy kis bátorsággal, küzdeni akarással ezeken is felül lehet emelkedni. Csak le kell tenni a szégyenérzetet. És akarni kell.
Add a comment...

Post has attachment
Várakozni - de meddig?
"Eddig a pillanatig minden, az utazás, az a gondolat, hogy nagyon messzire megy, minden olyan volt, mintha csak álmodná - és álmodni könnyű, egészen addig, amíg nem kell tennünk érte semmit. Mert így nem kell szembenéznünk a kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillanatokkal, és amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztathatnak másokat - a szüleinket, a férjünket, a gyerekeinket -, amiért nem valósítottuk meg az álmainkat. 
És most végre itt van a lehetőség. amit annyira várt, de titokban remélte, hogy soha nem jön el. Hogy fog szembenézni egy olyan élet kihívásaival és veszélyeivel, amelyet nem ismer?" (részlet: Paulo Coelho "Tizenegy perc" c. könyvéből)
Mersz álmodni? Vagy még azt sem?
Nekem évek teltek el, mire fel mertem egyáltalán tenni olyan kérdéseket, hogy "Mi lenne ha?", "Jó ez nekem?", "Mire is vágyom?". Mert amíg nem kérdeztem, nem kellett cselekednem, csak szépen sodródtam az árral és vártam, hogy elkezdődjön az életem. 
Olykor elég egy szikra, egy gondolat, vagy egy példakép (köszönet Edinának!), ami felvillantja a változás lehetőség. Ilyen mindenki életében van. Az a nagy kérdés, hogy mihez kezdesz ezzel? Hagysz mindent a régiben, vagy kipróbálsz egy másik ösvényt, egy másik forgatókönyvet? Nem kell azonnal minden hidat felégetni: csak először merj álmodozni, olyanról, ami tényleg a tied, ami tényleg boldoggá tesz. Mikor ezt megtaláltad felmerül a kérdés, hogy "Jó, de hogyan?", és akkor már eljött az idő az apró lépések kidolgozására.
Én az El Camino alatt jöttem rá, hogy mindent meg lehet valósítani, csupán elhatározás és hit kérdése. Nem kell mást tenni csak haladni lépésről lépésre. Mikor első nap megnéztem a térképen, hogy mekkora távot tettem meg az egészhez képest elborzadtam, erőfeszítésemnek szinte nyomát sem találtam. De másnap becsomagoltam és indultam tovább, mert hajtott a hit és az akarat, hogy ez jó lesz, nekem ezen az úton végig kell mennem, hogy ez olyasmit ad, amit máshol nem szerezhetek meg. Nap nap után felkeltem és gyalogoltam városról városra, mikor többet, mikor kevesebbet, a térképnézegetéssel felhagytam. Lekötött az út, a mindennapi teendők, az útitársak, és Santiago de Compostella már csak valami ködös, távoli célként lebegett a szemem előtt. De ott volt és afelé haladtam. Aztán történt egy szép napon talán két héttel az indulásom után, hogy az út egy kőbe vésett térkép mellett vitt el, és ahogy megálltam megnézni, hogy pontosan hol is tartok a nagy cél felé vezető úton rájöttem, hogy már a felénél járok. Hogy tényleg elég csak lépésről lépésre haladni a saját tempóban, és így el tudom érni a kitűzött célt. 
Persze az El Camino könnyebb mint az élet, mert az út mentén végig ott sorakoznak a sárga nyilak. De én azt gondolom, ha eléggé hiszünk magunkban, a célunkban, és az életet irányító erőben (nevezzük azt Istennek, sorsnak, vagy az univerzumnak), mindig találunk útjelzőket, mestereket, segítőket, akik megmutatják hogyan valósítsuk meg azt, amire születtünk, ami nem csak munka, de hivatás, amit örömmel, meggyőződésből tudunk tenni nap nap után.
Az idők során a célok változhatnak: ami egyik nap még jónak tűnt, másnapra már pótcselekvéssé válik, amiből ideje továbblépni.
Tehát a kérdés az: te már tudom mire vágysz? Tudod már hogyan valósítsd meg? Meghoztad a döntésedet?
Photo
Add a comment...

Post has attachment
Nem a különbözőségeink számítanak, hanem az, amiben mégis hasonlítunk egymásra. Ami segít ahhoz, hogy eltéréseink ellenére mégis nyitottak tudjunk maradni egymásra. Néha egy sor közös dolgot találunk: közös értékek, közös érdeklődési kör, közös élmények, közös projekt. De néha nincs más, mint a tény: emberek vagyunk, s mindketten sebezhetőek. 
Te miben hasonlítasz a melletted lévőre?
Photo
Add a comment...
Wait while more posts are being loaded